2022. július 2-8. közötti időben ismételten megrendezésre került Lóréven a régi népi mesterségek tábora. A tábor nagy népszerűségnek örvend, így a tervezett létszámot meghaladóan az idén 54 fő gyermek vett részt. A tábor tematikája arra irányult, hogy a gyermekek a kézműves foglalkozások mellett, megismerjék a szerb magyar együttélés szerbiai formáját és a gyakorlati és elméleti foglalkozásokon elsajátítsák a bemutatásra kerülő mesterségek alapjait és szakkifejezéseit. A tábor ideje alatt a munkanyelv végig szerb volt. A foglalkozások gyakorlati elemei a következők voltak: szövés-fonás, ikonfestés, mozaikkészítés, bőrdíszművesség és a kalligráfia. A cél a tanulók érdeklődésének a felkeltése a néprajz iránt és a legalapvetőbb szakmai fogások elsajátítása a kézművesség területén. A gyakorlati szakemberek mellett elismert néprajzkutatók is foglalkoztak a gyermekekkel, így a bemutatásra kerülő szakmai anyag hűen tükrözi a szerb népi kultúrát és annak legszebb hagyományait, de illeszkedik a népismeret órákon tanultakhoz is. A tábor időtartama: 7 nap/6 éj.
A tábor programelemeinek szervezése során fontos szempont volt a szabadidős
tevékenység összeállítása is, mely során a térség szerb kultúrtörténeti elemeinek, valamint a térség szerb gyökerű településeinek látogatása volt a program. A tábor részletes programja a projekttervben ismertetettek szeníti tematikát követve valósult meg.
2022 Lórév Község Önkormányzata | Minden jog fenntartva! | Kapcsolat | Adatkezelési tájékoztató