Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület, a Lórévi Szerb Önkormányzat és a Magyarországi Szerb Színház minden évben megrendezi a Szerb Színházi és Kulturális Napokat. Megvalósítási cél: A nemzetiség kulturális identitásának a közösségben történő elmélyítését szolgáló közönség előtt megvalósító program rendezése. A rendezvénysorozat várva- várt esemény volt a település és környezete lakói, továbbá a magyarországi szerbség számára. A felépített fedett szabadtéri színpad ideális helyet biztosított, a nyári előadások megtartására. A szerb nyelvű darabok mellett magyar nyelvű előadás is helyett kapott a fesztiválon. A 2021. évi rendezvény, Lórév községben, július 23 és július 27.napjai között került megrendezésre. A programsorozat színművészeti előadások mellett különböző folklór, hagyományápolói részekből állt. Az idei rendezvényen a Magyarországi Szerb Színház Mitar Krkeljic: Selidba, Dégi János rendezésében, Nino Manfredi: Laki morali (Könnyű erkölcsök) Mirkó Mitár: Lórévi búcsú előadása, a szegedi Hóra Színház koprodukciójában az Európa harmóni(k)ában c. előadása, a Csodaszoba mesejáték a Nemzetiségi Színtársulat előadásában, valamint a Szent Szerafin férfikórus koncertje került bemutatásra, mely darabok színpadtechnikájának biztosítására lett a jelen pályázati támogatás felhasználva.
Támogatás összege: 500 000 Ft
2022 Lórév Község Önkormányzata | Minden jog fenntartva! | Kapcsolat | Adatkezelési tájékoztató